Európai hód

Szeretnél ajándékba egy kajakos kisokost?

Kattints a Letöltöm gombra, és máris a tiéd lehet ez a minden vízitúrázónak hasznos kiadvány!

Európai hód

Az európai vagy eurázsiai vagy közönséges hód (Castor fiber) Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. Nyomaival - kidöntött fákkal, lecsupaszított kérgű fatörzsekkel - a Sajó parton is egyre gyakrabban találkozhatunk.

Az európai hód eltűnése és újbóli tündöklése

Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult, 1854-ben Ács mellett, a Concó-patakban észlelték utoljára. A WWF 1996-ban indította hód-visszatelepítési programját Európa egyik legnagyobb ártéri erdőségében, a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemencen azzal a céllal, hogy Európa legnagyobb testű rágcsálója ismét gazdagítsa hazánk élővilágát. 1996 és 1998 között a mellékág-rendszerben 32 európai hódot bocsátottak szabadon. Később újabb területek következtek. 2000-ben és 2002-ben a hajdan kiterjedt lápjairól híres Hanságba került 24, Németországból származó hód. Ezután a Tiszára esett a választás, ahol 2001 és 2006 között minden évben újabb hódcsaládok találtak otthonra. 2007-ben a Dráva magyarországi szakaszára telepítettek hódcsaládokat, majd a visszatelepítési program 2008-ban Tiszatarjánban zárult le. A WWF összesen 234 egyedet telepített vissza Magyarországra, a betelepített európai hódok Bajorországból érkeztek. Időközben spontán bevándorlás is zajlott, a Szigetközben, a Rába mentén és Zala megyében is felbukkantak a határ túloldaláról származó hódcsaládok.

Az európai hódok ma Magyarország minden folyóján és számos térségben az alkalmas vízfolyások döntő többségén is jelen vannak. A visszatelepítés sikerét jelzi, hogy 2019 végére hazai állománya becslések szerint közel 8500 példányra nőtt.

Az európai hód életmódja

Az európai hód lakóüregét a partoldalban alakítja ki, de kanadai rokonához hasonlóan képes hódvárakat is építeni, amennyiben a part magassága vagy a talaj víztelítettsége ezt szükségessé teszi. Gátakat kisvízfolyásokon emel, annak érdekében, hogy biztosítsa a számára szükséges vízmélységet és kotorékának bejáratát víz alatt tartsa.

A hódok életmódja erősen a vízhez kötött. Az állat a vízparttól ritkán távolodik el 40-50 méternél messzebb. A hazai megfigyelések is azt mutatják, hogy legfeljebb 40-50 méteres parti sávot használnak, de közvetlen a folyó vagy csatorna 10-15 méteres sávjában gyűjtik táplálékukat.

Üregeinek, várainak akár tizenegy méteres hosszúságot is elérő folyosórendszere a vízből nyílik. A lakóüreg bejáratának átmérője 50–80 centiméteres, itt 5–8 állat (egy szülőpár, a tavalyi és az idei alom) él. A család kisebb állandó territóriumot tart fenn a vízpart mentén, melynek határait szagjelzésekkel jelöli ki.

A európai hód növényevő. Elsősorban vízinövényeket és lágyszárú fajokat eszik, de különböző cserjék és fák kérgét, leveleit, fiatal hajtásait is elfogyasztja. Kedvenc táplálékai éppen a vízparton élő puhafák, valamint a vízben élő vízitök és fehér tündérrózsa. A fás szárúak fogyasztása őszi és téli időszakban a legjellemzőbb, amikor más táplálék alig akad. Ilyenkor a fák kérgét kezdi el rágni. Télire eleségként faágakat raktároz a várába, hogy amikor a vízen a jégréteg kialakul, a búvóhelyén maradhasson. Rágásra metszőfogai folyamatos növekedése miatt is szükség van.

A európai hód kiválóan úszik. Bundáját a végbélnyílás körül elhelyezkedő két szagmirigy váladékával teszi vízállóvá. Farkával kormányoz, úszóhártyás lábaival pedig előrelöki magát a vízben. Hátsó lábainak második karma speciális bundatisztító karommá módosult. Fajtársaival hang- és szagjelzésekkel, veszélyhelyzet esetén a vízfelszínre mért farokcsapással kommunikál.

Az európai hód szaporodása

A hód számára a tél nem a téli álom, hanem a szaporodás időszaka. A monogám szülők 105–107 napos vemhességet követően együtt gondozzák és táplálják egy-két utódukat. A fiatalok már születésük után látnak és a szőrzetük is fejlett, úszni azonban még nem tudnak. Elválasztásukra kb. háromhetes korukban kerül sor. A kölykök az ivarérettség eléréséig, azaz mintegy két-két és fél évig szüleikkel maradnak. Az európai hód akár 15–17 évig is élhet.

Az európai hód természetvédelmi helyzete

Az európai hódokra régebben húsukért, pézsmájukért és prémjükért vadásztak, illetve vizes élőhelyeik beszűkülése és a kanadai hódok betelepítése jelentette versengés fenyegette őket. Mára azonban a széles körben megvalósított át- és visszatelepítéseknek és egyéb védelmi intézkedéseknek köszönhetően szerte Európában terjeszkedőben vannak, létszámuk növekszik. Élőhelyének nagy részéről (Franciaországból, Ausztriából, Lengyelországból) a konkurens kanadai hódok is eltűntek, az Oroszországban és Finnországban megmaradt állományokat pedig szigorú ellenőrzés alatt tartják, és nem engedik terjeszkedni.

Az európai hód Magyarországon őshonos, védett állatfaj, ezért elpusztítása, építményeinek megrongálása, az állat zavarása törvénybe ütközik! Természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Káros-e az európai hód jelenléte?

Az európai hód első számú természetes ellensége, ezáltal a populáció számának szabályozója a szürke farkas lenne, de mivel szürke farkas nem él Magyarországon, ezért az emberen kívül más ellensége nincs. Védettségükből kifolyólag gyakorlatilag korlátlanul szaporodhatnak, és mivel nem bántják, az embertől sem nagyon fél. Az állatot az Európai Unió is védi, és védett állatként a ritkítását vagy kilövését is szigorú szabályok korlátozzák.

A hódállomány növekedésének következtében egyre több konfliktus jelentkezik, melyek a fák kidöntésével, kisvízfolyásokon épült hódgátakkal és a hód általi üregásással vannak összefüggésben.

A hullámtéri ligeterdőkben a hódok tevékenységének következtében jelentős szerkezeti, fajösszetételbeli átalakulások mehetnek végbe. A rágás hatásának iránya függ az élőhely jellegétől, vízellátottságától – ez befolyásolja a kirágott fák sarjadási képességét – és a terület természeti állapotától, például az inváziós fajok térnyerésének mértékétől is. Mindezek függvényében a puhafás vízparti sáv megfiatalodása, bokros szerkezetűvé alakulása vagy pedig a kisebb mértékben fogyasztott fajok térnyerésének kedvező fafajcsere történhet. A kidöntött és lábon száradt fák a lebontó szervezeteknek, például szaproxilofág rovarfajoknak teremtenek lehetőségeket.

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a hódok az ember tevékenységének következtében tűntek el, jelenlétük, tájformáló tevékenységük hozzátartozott a folyópartok életéhez. Napjainkban azonban az ember a folyók és kisvízfolyások partját sok helyen szinte vagy egészen a víz széléig hasznosítja, mezőgazdasági terményekkel vagy faültetvényekkel telepíti be. Ezzel szemben a vízfolyások mentén ökológiai szempontból nagy szükség lenne legalább egy keskeny, 10-20 méter széles, őshonos növényfajokból álló sávra. A tulajdonos azonban sok helyen a keskeny vízparti sávot is gazdálkodás alá vonhatja, jövedelemforrásként számolhat vele, emiatt a hód rágási tevékenysége valós kárként realizálódik számára.

Az emberi érdek kontra természetes állapotok fenntartása mindig is konfliktusforrás, és a kérdésben megoszlanak a vélemények. Az azonban tény, hogy a természetes ellenség nélkül szaporodó hódok számát előbb-utóbb szabályozni lesz szükséges. Egyes térségekben lokális konfliktushelyzetekre, elsősorban árvízvédelmi problémákra reagálva már adnak ki engedélyeket a gátak elbontására, az állatok befogására, sőt elpusztítására is. A szükségesnek ítélt, engedélyezett beavatkozások gördülékeny és szakszerű megvalósítása mellett az ökológiai, természetvédelmi szempontok figyelembevétele elengedhetetlen.

A hód tevékenységének pozitív hatásai

Fodor Péter biológus és természetfotós szerint nem szabad elfelejteni, hogy a hódnak számos pozitív hatása van az ökoszisztémára: elősegíti a vizek öntisztulását, javítja a vizes élőhelyek állapotát. Emellett a biodiverzitás (vagyis az élővilág sokfélesége) szempontjából is értékes állatról beszélünk. A hód visszatelepítése a legtöbb országban csupán az utóbbi 20-30 évben vált jelentőssé, és egyike a természetvédelem ritka sikertörténeteinek. A hódnak tájalakító hatása van – gátakat, torlaszokat épít, melyek megbízhatóan tartják a vízszintet, s ugyanakkor vízszűrőként és tisztítóként is funkcionálnak.

Lokális védekezés az európai hód ellen

A WWF tájékoztatása szerint a hódok távoltartására léteznek mechanikai és kémiai módszerek is. Legegyszerűbb megoldás – más vadkárok megelőzéséhez hasonlóan – a terület elkerítése. Ilyenkor a kerítés egy részét érdemes a föld alá helyezni, mivel a hódok jól tudnak ásni. A fák dróthálós körbekerítése is hatékony megoldás, ezt azonban a fa növekedésével párhuzamosan bővíteni kell.

Költségesebb megoldás a villanypásztor, illetve mozgásérzékelőhöz kapcsolt hang- és fényjelzéseket kibocsátó riasztó. Németországban egy homokkal és speciális ragasztókeverékkel vegyített hódriasztó kemikáliát kennek a fákra, amelynek a hatása hosszú évekig biztosított.

Egyes helyeken a hódok etetésével próbálkoztak, faforgács kihelyezésével. További farágások elkerülése végett érdemes a már kidöntött fákat is a terepen hagyni.

A hódok által okozott károk továbbá csökkenthetők, ha a hód által kedvelt vízinövények állományát növeljük, a vízparton pedig, egy 10-15 méteres sávban olyan fákat ültetünk, amelyet a hód kifejezetten kedvel (nyárfajok, fűzfajok). Így az állatok a part mentén tarthatók és nem mennek távolabbra.